Élet-tér
Szilveszter
Az év utolsó és a következő év első napja minden évben különleges figyelemben részesül az emberek többségétől.
A változást, az új, jobb élet lehetőségét jeleníti meg életünkben.
Lencse és szerencse
Már gyermekkoromban is Újév első napján lencséből készült ételt fogyasztottunk, az eljövendő jó szerencsénk reményében. Főzelékként, levesként vagy zöldsalátaként készítette el édesanyám a , és mi minden évben jó étvággyal estünk neki a szilveszteri mulatozás másnapján.
Közművekről
Nagyvárosi ember sterilizálva kapja a világot. Barátom, viccesen élete párjáról megjegyezte: „Feleségem annyira pesti, hogy úgy tudja folpack-ból van a csirke bőre."
Amíg városban éltem, jó pár dolog folyamatát - a kezdetétől a végéig - nem tapasztaltam meg. Bekapcsolódtam valahol a fogyasztói láncba, rendszerelméleti szempontból „A"-nak a kimenetét átvettem, végrehajtottam egy műveletet „B"-t, amelyet aztán „C" feldolgozott. A megelőző és követő folyamatot részleteiben nem ismertem.
Téli napforduló
A világtól elvonultan vártuk a kozmikus pillanatot, amikor a sötétségben új fény születik. Az év egyik legfontosabb eseménye ez az alkalom. Mint ahogyan az esztendőnek e napján eleink mindig, mi is számot vetettünk az eltelt időszak tanulságaival, igyekeztünk megérteni ezek üzenetét és a reánk váró jövő feladatait. Kértük a Teremtő segítségét, hogy tisztánlátásunkat ne homályosíthassa el semmi nem kívánatos emberi zavar. A december 21-ét megelőző napokban folyamatosan készítettük fel magunkat erre a pillanatra.
Ünnepek
Itt vidéken az ünnepek mélysége is megváltozott.
Példaként említhetem a húsvétot. Újra felelevenítjük a locsolkodás hagyományát. Ilyenkor a baráti társaság minden férfi tagja kerékpárra pattan (mert a kupica pálinkák sem maradhatnak el) és körbe járja az otthon várakozó hölgyeket. Tavaly igazán bőséges volt az „áldás", előkerültek a szódásszifonok, kisvödrök. Folyt ám mindenhol a „nedű", áztak a blúzok és szoknyák, és ami alattuk van.