Gyermek-világ


Néhány gondolat az iskolakezdéshez

 
 
Szeptember elseje! A dátumról sokaknak a tanévkezdés jut eszébe, gyereknek szülőnek egyaránt. Míg a nebulóknak a várakozás és az öröm, akis barátok viszontlátása, addig nekünk szülőknek fejtörés. Mennyibe is fog kerülni ez az új tanév ?,Hogyan hogyan szorítsuk ki a kívánt összeget a család költségvetéséből? Az alábbiakban néhány ötletemet osztom meg önökkel.

Apa vagyok 1.

Az emberben élete folyamán felmerülnek olyan gondolatok, hogy mi értelme is van ennek a földi életnek. Ha az ember felül tud emelkedni, hogy ne csupán fizikai szinten szemlélje az életet, hanem megpróbálja a tudatát kitágítani és a lelke rezdüléséire is odafigyel, akkor ráeszmélhet, hogy talán mégsem vagyunk itt hiába. Az élet tele van tanulni valókkal, örömmel, boldogsággal, de kínnal, szenvedéssel is, amit manapság próbálunk elkerülni, de ez önbecsapáshoz vezet, mert az élethez hozzátartozik a szenvedés is.

Apa leszek? Apa lettem!

 
Immár négy esztendeje költöztem Budapestről Szatymazra.
Az életem folyamatos változáson megy keresztül. Már betöltöttem a negyvenedik életévemet, de hiányzott az életemből a család. Ami a legkisebb emberi közösségi forma és jó esetben olyan hátteret biztosít az embernek, amely elősegíti az emberi fejlődést. Nő és férfi egy életre szóló fogadalmat tesznek, hogy jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Segítik egymást,női és férfi szerepek helyükre kerülnek és ezekben kiteljesednek a felek.

Mikor gyermekünk felnőtt lesz

Szülői feladatunk gyümölcse ekkorra válik éretté. Ilyenkor látjuk meg igazán mit tudtunk adni annak a gyermeknek, akit mellénk rendelt a sors. Sikerült e belőle kihozni azokat az emberi tulajdonságokat, amik építik őt vagy rontottunk a helyzetén.
Felnőtt korban láthatóan egyértelművé, érezhetővé válnak az ember személyiségjegyei. Hogyan tud az ember beilleszkedni a társadalomba, mennyire tud önállóvá válni, és mennyire lesz hasznára embertársainak.