Téli napforduló
A világtól elvonultan vártuk a kozmikus pillanatot, amikor a sötétségben új fény születik. Az év egyik legfontosabb eseménye ez az alkalom. Mint ahogyan az esztendőnek e napján eleink mindig, mi is számot vetettünk az eltelt időszak tanulságaival, igyekeztünk megérteni ezek üzenetét és a reánk váró jövő feladatait. Kértük a Teremtő segítségét, hogy tisztánlátásunkat ne homályosíthassa el semmi nem kívánatos emberi zavar. A december 21-ét megelőző napokban folyamatosan készítettük fel magunkat erre a pillanatra. A régi időkben szokásban volt néhány nappal előbb bizonyos felkészítő, megelőző türelmi gyakorlatokat folytatni. Hagyományos alapokon nyugvó mai életmódunk felvállaltan él ezekkel az elemekkel. Befelé figyelésünk alkalmával feltámadott gondolatainkat egymással meg is osztottuk és igyekeztünk azokat összehangolni. Az ekkor végbement önvizsgálat eredményeként, mint minden esztendőben, így az idén is, számunkra sorsfordító, a közeljövőben az általunk képviselt szemléletmódot meghatározó felismeréseket tettünk. Ezek mentén szervezzük meg az eljövendő év vállalásait közösségi és egyéni szinten egyaránt. Amikor a nap hajnalra kelve megtalált bennünket, megtisztulva elménkben, testünkben és lelkeinkben, örvendezve talált bennünket.
Hajnal Gyöngyi