Szilveszter
Az év utolsó és a következő év első napja minden évben különleges figyelemben részesül az emberek többségétől.
A változást, az új, jobb élet lehetőségét jeleníti meg életünkben.
Visszatekintünk az elmúlt évre, kiértékeljük, mit tettünk helyesen és mit nem, megnézzük, hogy terveinkből mit tudtunk megvalósítani. Miután ezt a számadást elvégeztük, lezárjuk az évet. Cselekedeteink megfelelő kiértékelése fontos, hiszen a megélt tapasztalatok és a levont konzekvenciák alapján tudunk a következő évre megfelelően nyitottak lenni, terveket szőni.
Szilveszter napja arra is figyelmeztet minket, hogy egy évvel idősebbek lettünk, és mindennek eljön egyszer a vége. Ez életünk irányításával kapcsolatosan elgondolkoztat minket. A búcsúban, elválásban, befejezésben azonban benne van egy új kezdet lehetősége is.
A régi időkben a falusiak ezen a napon megvizsgálták az elmúlt évet, megnézték mi történt, mely irányba ment életük. A családban milyen változások történtek és munkájuk milyen eredményeket hozott, milyen hibákat esetleg bűnöket követtek el az év folyamán. Ezután kimentek a falu végére, ahol egy kiszáradt fa állt és bűneiket „rákenték". Ezt a fát nevezték Bűnbaknak. Mindezt azért tették, hogy ezen a módon az elkövetett bűnöktől feloldozást adjanak maguknak és ez által az újévben „tiszta lappal" tudjanak elindulni.
Az Óévtemetés szokása Erdélyből ered. Este a legények felmennek a templom toronyba és pont éjfélkor meghúzzák a harangokat. A harangszóra a falu népe a templom elé megy és ünnepi harangozással elbúcsúztatják és elsiratják az óévet. Máshol az óévet megtestesítő szalmabábut ásnak el, vagy „télkiverés" történik, azaz maskarás-öreget korbáccsal hajtanak végig az úton.
A szilveszter utáni nap, a következő év első napja a vidámság és a tervezgetés idejét jelenti. Sokan azt tartják, amilyen az év első napja, olyan lesz az egész esztendő. Ezért mindenki jól fontolja meg, mit tesz, hogyan viselkedik ezen a napon. Vidámság és kacagás, játékok, jóslások és fogadalmak, bőség, evés-ivás, pihenés ideje ez a nap. Mindenki kíváncsi, vajon mit hoz az újév. Fogadalmakat teszünk, hogy ettől kezdve rossz szokásainkat elhagyjuk, megváltozunk.
Az új élet lehetőségét ünnepeljük, örülünk neki és optimizmussal telve nézünk elébe.
Az év utolsó napját mi is megünnepeltük. Sok mókában, játékban és kacagásban volt részünk. Jókedvvel ünnepeltünk mindkét napon keresztül, erőt merítettünk az együtt eltöltött időben, hogy az eljövendő év kihívásainak eleget tudjunk tenni.
Mindenkinek ezúton is boldog új esztendőt kívánunk.
Komáromi Ágnes