Apa vagyok 1.
Az emberben élete folyamán felmerülnek olyan gondolatok, hogy mi értelme is van ennek a földi életnek. Ha az ember felül tud emelkedni, hogy ne csupán fizikai szinten szemlélje az életet, hanem megpróbálja a tudatát kitágítani és a lelke rezdüléséire is odafigyel, akkor ráeszmélhet, hogy talán mégsem vagyunk itt hiába. Az élet tele van tanulni valókkal, örömmel, boldogsággal, de kínnal, szenvedéssel is, amit manapság próbálunk elkerülni, de ez önbecsapáshoz vezet, mert az élethez hozzátartozik a szenvedés is. Az nem is lehet boldog, aki elkerüli és menekül a szenvedéstől. Kettőzött, duális világban élünk itt e földi síkon, ezért a fejlődéshez hozzátartozik mindkettő.
Visszatérve az eredeti kérdéshez, hogy mi értelme van e földi kirándulásunknak? Az egyik ilyen az élet továbbadása. Ami manapság nem is tűnik már olyan természetesnek. Sokan nem szeretnének családot, csak önmaguk kiteljesedésére törekszenek, karrier építés. Manapság nagyon divatosak ezek a fogalmak, valamilyen állítólagos, vélt szabadság nevében. De ha tudnák, hogy mit is veszítenek, akik így gondolkodnak! Persze az élet néha lemondásról, áldozathozatalról is szól. De azt semmi nem tudja pótolni, amikor összetalálkozik egy Nő és egy Férfi és a kettőjük kapcsolatából megszületik a világ egyik csodája, a gyermek.
Nekem is kicsit sokat kellett várni erre a csodára, mert én is immár negyven éves múltam, de megadta a Teremtő, hogy most már fél éves kisfiú édesapja lehetek. Tényleg csoda, most is itt fekszik előttem a szőnyegen, folyamatosan jár a lába, kalimpál és huncutul mosolyog. De kész csoda, ahogy látja az ember a kis jövevény fejlődését. Amikor belegondol, hogy milyen kicsi is volt és már mekkora nagy fia van. Látja, hogy szinte napról-napra fejlődik, egyre ügyesebb. Az örömök, amikor önállóan hasra fordul és vissza, amikor egyre ügyesebben tartja a fejét és még lehetne sorolni. Amikor hazaérkezik a munkából az ember és kisfia széles mosollyal, kitárt karral, gügyögve fogadja. Minden férfiembernek át kellene élni ezeket a pillanatokat. Persze vannak nehezebb napok is, amikor éjjel kevesebbet lehet aludni, amikor valamiért nyűgösebb a kicsi, például most ilyen időszakot élünk, amikor sorra jönnek ki a kicsi fehér fogacskák. De tényleg ezek eltörpülnek és idővel feledésbe is merülnek.
De időnként a nagy öröm mellett az ember elgondolkodik, hogy mekkora nagy felelősség is egyben a gyereknevelés. Itt van egy újszülött lélek a Teremtő által ráruházott, meghatározott életfeladattal, amit még nem is látunk. Megismerni a kis jövevényt, feltárni a hiányosságait, erősségeit. Itt az előbbiek a fontosak, mert a magyar gyereknevelésben erre összpontosítottak, ezeket fejlesztették, mert az utóbbiak úgyis a maguk útján kiteljesednek. Nem kell túlzásba vinni a kicsi ego-jának építését. Elsőre nem tűnik könnyű feladatnak, de ha a Teremtő méltónak talált arra, hogy e lelket felneveljük, akkor képesek is vagyunk rá és ezt el is kell hinni! Persze minden tőlünk telhetőt el kell követni, hogy felnőjünk mi is a feladathoz.
Úgy érzem kis belső önvizsgálatot is kell tartani, hogy olyan példát mutatunk-e, hogy egészséges, boldog felnőttet tudjunk nevelni, aki életfeladatát megismerve azt maradéktalanul véghezvigye. Őseink szellemiségéhez visszatérve egy boldogabb Magyar Hazát építsen.
Belegondol az ember, hogy a nevelés során csak olyant követelhet meg, amit ő is maradéktalanul betart. Nem könnyű, de nagyon szép feladat. Az emberi fejlődés sorozatához hozzátartozik ennek is az átélése és tőlünk telhetően minél magasabb fokon való véghezvitele.
Kívánom, hogy mindenki élhesse át ezeket a hónapokat.
Tóth Atilla