Fűszerek

Fűben, fában orvosság - mondja a mondás. A gondolat bölcs, önmagért beszél, de ha megnézzük „fűszer" szavunkat, a szó kettébontva, „füvet" és „szert" jelent, vagyis fűszer egy füvekből készült szer, ami lehet egyben orvosság is.
Sok olyan fűszer van, amely alkalmas gyógyításra. A kakukkfű jó köhögésre, a majoránna, köptető, a gyömbér pedig tapasztalataim szerint energetikailag felerősíti az ételt. Más oldalról nézve, a fűszerek az ételek ízesítésére, színezésére szolgálnak. Segítik kiemelni, vagy meghatározni étkeink ízvilágát, vagyis mondhatjuk, a fűszer olyan eszköz, szer, amely az ételnek harmóniát, az embernek egészséget ad.
A magyar konyha gazdag, sokoldalú és viszonylag erősen fűszerez. Tapasztalatom azonban azt mutatja, csínján kell bánni a fűszerezéssel, mert, ha az étel alapösszetevőinek valódi ízét is meg akarjuk érezni, akkor annak megfelelő mértékben kell ízesítenünk, hogy ízharmonikusan teljes ételt kapjunk.
A jó szakács szívet, lelkét beleteszi az ételbe, emiatt mondanám, hogy érzéssel - megérzéssel fűszerezzünk. Így egészen más, mondhatni bensőséges ízharmóniát kapunk, mintha porciózva, kanállal méricskélve adagolnánk. Az ember szívében ott a mérőeszköz, nyugodtan hagyatkozzunk rá.
Miután konyhánkban ugyanúgy használjuk, azt gondolom, a sót is a fűszerek közé sorolhatjuk. A só kiemeli, vagy hangsúlyozza az ételek ízét. Akár túlzott mértékben, akár keveset használjuk, oda a harmónia. Van egy magyar népmesénk, aminek címe: A só. Ebben a legkisebb királylány azt mondja édesapjának: „- Édesapám, úgy szeretlek, ahogy az emberek a sót". Só nélkül nem élet az élet, mert magában hordozza az élet sóját: életünk lényegét. A sóban ott rejlik a Teremtő ereje. Ha igazán jó ételt akarunk készíteni, akkor az adott alapanyagnak megfelelően sózunk, így megtapasztalhatjuk, és egyben ki is emelhetjük a természetes ízeket.
Visszatérve a fűszernövényekre, én szívesen termesztem őket a kertben, mert mint friss alapanyagok, nagyon jól használhatók sütéskor-főzéskor. Igyekszem megfigyelni, hogyan viselkednek az ételbe téve: a piros paprika - hamar odaég; a rozmaringot a főzés végén kell az étekbe tenni, mert illékony; sok fűszer a húsra rádobva megkeseredik...
Úgy vettem észre, a tapasztalatok begyűjtéséből sosem elég, mindig fölfedezhetünk, tanulhatunk valami újat, ami által konyhánk kínálata gazdagodhat.
 
Kis Anna Mária