Látásmód - Csillagok

Régebben esténként, amikor kisgyermek voltam ámulattal nézegettem a sok kicsi fényes pontot az esti égbolton. Nem hallottam szüleimtől csodálatos történeteket a csillagképekről vagy égitestekről, az is természetesnek tűnt, hogy a Tejúthoz tehén társul.
A csillagok és a csillagászat iránti érdeklődésem kamasz koromban fejlődött ki szüleim legnagyobb meglepetésére. Falusi családi házunk kertjéből kémleltem a távoli csillagokat, ködöket, bolygókat. Lenyűgözött a tudat, hogy a csillagokból a Földre érkező fény akár több ezer évet is utazhat a világegyetemen át. Eljátszottam a gondolattal, hogy egyik vagy másik csillag éppen a Föld születésének, vagy valamely letűnt történelmi kor eseményeinek volt tanúja és most, mint szemtanú mesél a régmúlt történtekről.
Később - hasonló érdeklődésű emberek társaságát keresve - beléptem egy amatőr csillagászati körbe. Itt az érdeklődés középpontjába már a „ki észlel mit" „kinek milyen a távcsöve" és „ki fotózta le jobb minőségben" kérdésekre adott válaszok kerültek. Egy-egy megfigyelés érdekében a városból fel kellett mennünk a Bakony egy magasabb tisztására, hogy az utcalámpák és épületek által szórt fény ne tudja elhalványítani az égbolt fényeit.
Az idő múltával, miután magam is városlakó lettem, egyre kevesebbet fordítottam arcomat az ég felé. Bár némelyik csillagkép nevére még emlékeztem, azokat egyre kevésbé láttam a városi fények mellett. A „lent" egyre fontosabbá, míg a „fent" egyre jelentéktelenebbé vált.
A döbbenet akkor ért, amikor egy este - már itt Szatymazon - feltekintettem a tiszta csillagos égboltra. Nem csupán néhány fényesnek tűnő csillagot lehetett látni, de az egész égbolt szikrázott az ezer és ezer fényponttól. És a fényes pontok között a Tejút, mint hatalmas égi folyam szelte át az éjszakai égboltot. Megindult a Göncöl-szekér, Nimród feltartotta íját az égi bikával szemben, a Kis-Göncöl rúdja pedig egyenesen rámutatott a Sarkcsillagra.
Az élmény segített rádöbbenni arra, hogy a „fent" milyen hatalmas és csodálatos része földi életünknek.
És e hosszú idő alatt a csillagok mindvégig ugyanazon a helyen várták, hogy az ember felemelje a fejét és feltekintsen rájuk.
 
 Tótné Szedunka Györgyi