Miért éppen vidék?
Amikor magyar hagyományokról olvasok, legyen az akár népmese, kortörténeti leírás, monda, vers vagy bármilyen iromány, elfog egyfajta „életszagú” érzés.
Gyermekként a Mátyás király meséket nézve pedig folyvást azt vártam, valamikor valójában szembe jöjjön. Azonban ő legtöbbször az út porán járt, álruhában, vándorként - vidéken. A várost a királyi udvar testesítette meg, mely az elméleti tudás, az információk gyűjtőhelye, míg a vidék a gyakorlat színtere.
A hagyomány szerint a magyar ember a természettel harmóniában, az esztendő köre mentén él. Ezt az egyensúlyt emeletes bérházak, központi fűtéses lakásaiban, korlátozottabb formában lehet csak megtapasztalni.
Az esztendő köre vidéken válik holt papírokból élő útmutatássá. Az életnek egy ritmusa van, mely napkelettől napnyugatig - a háziállatok ébredésétől azok nyugovóra tértéig – tart. Télen ugyanúgy mint nyáron, csak más ütemben és – évszakváltozások lévén - más tevékenységi körök mellett.
Tavasszal a nyitott ablakon át behallatszik a madarak éneke, megtelik a levegő a nyíló virágok és a melegedő föld illatával, télen a cserépkályhában ropogó fa jellegzetes, enyhén füstös, „izzó parázs” illata sajátos hangulatot teremt házunkban - szinte eltűnnek a falak és együtt lüktetünk a természettel. Észrevétlen magával sodor az az ütemesség, melyet minden környezetünkben lévő élőlény önmagától követ.
Régen a hétfőtől péntekig, 8:00-16:00 óráig tartó rendszer - ahol a munka valójában reggel 6 órakor kezdődött e-mailekkel az otthoni gépen, éjjel 1-kor fejeződött be szintúgy az e-mailek ellenőrzésével ismét az otthoni gépen - egy másfajta lüktetés volt. Ha a két életritmus közötti különbséget szemléltetni szeretném, akkor a Föld dobogó szíve lenne az egyik oldalon, és a nagy testvér pacemaker-je a másikon.
Városban hajlamos voltam megfeledkezni arról, hogy mindannyian a természeti világ részei vagyunk, - független attól, ha ezen belül saját rendszert is létrehoztam - nem vonhatjuk ki magunkat alóla. Sorházakban majd minden család az ablakból figyeli, ha szép a naplemente, avagy elüldögél kicsit a sötét szobában, hallgatva, amikor az eső kopog az ablakon. Vidéken (most)még könnyebben rá lehet találni és kapcsolódni a környezet vérkeringésére.
Az emberek gazdálkodásuk szerves részeként figyelemmel kísérik az időjárás és évszakok változásait, tudják mikor milyen növénynek érkezett el az ültetési, metszési, szüretelési, aratási vagy akár téliesítési ideje. Figyelik a madarak költözését és létszámát, következtetéseket vonnak le minden egyes dologból, ami eltérést mutat, ennek alapján alakítják életüket, hétköznapjaikat. Nem csak észreveszik, de jelentőséget is tulajdonítanak, ha állataik viselkedése megváltozik, a születés és halálozás egyensúlya megbomlik. A növények növekedését is számon tartják, miből lett az adott évben bővebb termés illetve kevesebb vagy egyáltalán nem termett, összehasonlítják az előző évekkel és elhelyezik mindezt az esztendő körében, majd kiolvasván a jelzéseket alakítják jelen és jövőbeni életüket, minden esetben nyitottan a változásra. Ez nem kevés tanulást, odafigyelést és alázatot kíván egy magamfajta városból vidékre költözött embertől, hogy ezeket a bölcsességeket elsajátíthassam. Egy mesterséges – városi - környezetben ilyen megfigyelésekre nem volt lehetőségem. Nem szaladt át az úton egy nyúl, őzcsalád, avagy szállt fel mellőlem egy fácán. Betondzsungelben a természet nem tudott segítséget nyújtani, vagy iránymutatással szolgálni saját életemhez.
A vidékre költözés gondolatának megvalósítása nem volt könnyű a párom és az én számomra sem, szükség volt bizonyos mértékű lemondásokra. Életünkben a fontossági sorrendet a valódi szükségesség figyelembe vételével kellett felállítani, azonban az ebből adódó kellemetlenségekért kárpótlásul - ha elég nyitottan állunk a világhoz - megismerhetünk addig át nem élt érzéseket és felismeréseket, melyekkel teljesebbé válik az élet. Közelebb kerülhetünk Énünk azon részéhez, mely felfedi előttünk kik vagyunk valójában és mi dolgunk ezen a világon. Tapasztaltabbak és bölcsebbek lehetünk a természet és a Teremtő segítségével, türelemmel és nagy odafigyeléssel.
Haeffler Balázs