Önismeret, avagy a természet visszajelez


Nyomatatóbarát változat

Népmeséink hősei hosszú utat tesznek meg, míg végül elnyerik méltó jutalmukat: többnyire a királyleány kezét és apjának fele királyságát. Elindulnak szerencsét próbálni, megtudni mire képesek. Az út során számos próbát kell kiállniuk, mikor megmutatkozik emberi felkészültségük, lelki erejük. Gyakran állatokkal találkoznak, akik segítenek nekik, különleges helyszínekre érkeznek, ahol a történet fordulóponthoz ér. Előfordul, hogy egy egérke vagy róka tesz fel keresztkérdést vagy hősünk kidőlt kemence oldalához, egy kúthoz, vagy hatalmas fához érkezik. Ezen felül végül egy vagy több sárkánnyal is meg kell küzdenie. Ma már számos tudós foglalkozik népmeséink kutatásával. Tanulmányaikból megtudhatjuk, hogy ezek az állatok, élőlények, helyszínek nem önkényes „színesítő" elemei a történetnek, hanem jelentésük, üzenetük van. A keleti vagy a nyugati zodiákus valamelyik jegyéhez kapcsolódnak és ennek megfelelő minőséget képviselnek. A sárkány például a Mérleg jegyének megjelenítője, az élő égi igazságot képviseli, nem véletlen, hogy vele kell utoljára összemérni magát a hősnek. A magyar népmese összességében is konkrét üzenetet hordoz, rólunk, magyar emberekről és a ránk váró feladatokról, fejlődési folyamatról szól. Mi is hősök vagyunk a saját mesénkben, ha már elindultunk hazulról szerencsét próbálni. A mi utunkon is jönnek lelkes állatok, mi is érkezünk fontos helyszínekre, útelágazásokhoz. A kérdés az, hogy figyelünk-e erre, észrevesszük-e őket? Az apró kis figyelmeztető jelek akkor állnak össze teljes képpé, ha van rá lehetőség, hogy a rendszer minden eleme megnyilvánuljon, azaz a zodiákusban szereplő állatok bármelyike felbukkanhat környezetünkben, ezzel felhívva figyelmünket az általa hordozott minőségre. Ha az adott minőséggel problémánk van, az állat is mutatja: beteg, sérült; ha túlzásba esünk valamiben: elszaporodik, túl sok van belőle. Egy panel lakótelepen nem találkozunk szarvassal, vadkannal, sassal, legfeljebb kutyával, macskával esetleg galambbal. Itt csak korlátozott számban jelenhetnek meg elemek. Például: A magyar nép a nyilas népe, megjelenítője a szarvas. Amikor személyes életünk és a nemzetben való létünk közötti kapcsolattal van probléma, gyakran bukkan fel a szarvas . Ha lakótelepen élünk, előfordulhat, hogy elég bonyolultan jelenik meg egy ilyen jelzés vagy teljesen el is kerül minket. Nem árt, ha magunkat is helyzetbe hozzuk, ha van akkora személyes szabadságunk, mozgásterünk, hogy érhessenek bizonyos hatások. Természetes környezetben, egy erdőben, vagy faluszéli házban lényegesen több lehetőségünk van. Többnyire vidéken magunk is tartunk állatokat, kertünkben növények nőnek. Mivel ezek az élőlények közvetlenül hozzánk tartoznak, mi neveljük, gondozzuk őket, így ha történik velük valami, biztos hogy a mi életünkkel, gondolatainkkal függ össze. Ha a kutyánkkal történik valami, akkor kutya által megjelenített Kos minőséget vizsgáljuk meg, ezen belül a hűség kérdéskörét. Ha ragadozó madár rabolja a kiscsirkéket, akkor a Skorpió minőség lehet, hogy túl sok a házunk táján, ha róka, akkor viszont az Oroszlán. Előfordulhat, hogy egerek költöznek a házba, akkor az Ikrek minősége jelez, valamilyen megbeszélnivaló, elhallgatott konfliktus lehet a családban. Ez alapján persze már annak is jelentősége van ki milyen állatot tart, mert azokhoz tartozó energiák fölött kell úrrá lennie, azokat magában is uralnia, helyre tennie. Ez is megjelenik a mesékben, a kondás, juhász, gulyás, csikós „ranglétrában", aszerint ki milyen állatokat képes összeterelni, rendben tartani. Figyeljük hát e momentumokat, amiket a Teremtő nemhiába küld, hogy a helyes útra tereljen minket. Emellett természetesen belső sugallataink is nagyon fontosak. Sokszor ellent is mondanak a kívülről jövő ingereknek és döntenünk kell, vagy gondolkoznunk ennek okán. A legfontosabb mégis az, hogy egyáltalán elinduljunk, próbáljuk meg, ismerjük meg magunkat. Kezdődjön a saját történetünk! Szerencsés utat!
 
Kuszingné Tompa Tünde
 

Címkék